A világ leghangosabb madara
2023. április 17. írta: Simalp

A világ leghangosabb madara

A világ leghangosabb madaraként ismerték el amerikai kutatók a csombókos harangozómadarat (Procnias albus), amelynek kiáltásai elérhetik a 125 decibelt, egy cölöpverőgép hangerejét is.

Az Amazonas mélyén élő madár galambméretű, 250 grammos fehér hímjének nászéneke olyan hangos is lehet, mint egy teljes erőből dübörgő rockkoncert – állapította meg Jeff Podos, a massachusettsi Amherst város egyetemének biológusa, akinek tanulmánya a Current Biology című tudományos folyóiratban jelent meg.

madar1.jpg

Jeff Podos és kutatótársai nagy felbontású hangrögzítővel és kamerával örökítették meg a madár énekét és viselkedését. Mint a tanulmány írják, a vadonban azon tűnődtek, hogy a szerelmi dal címzettjei hogyan bírják végighallgatni halláskárosodás nélkül a fülsiketítő nászdalt.

madar2.jpg

Megfigyelték, hogy a párt kereső hím az első dallamot a széles nyilvánosság előtt adja elő, “majd drámai, majdnem teátrális fordulatot tesz”, és a második dallamot már a kiszemelt nőstényhez címezve bocsátja ki magából.A zöld tollazatú nőstényeket egyáltalán nem zavarja a dobhártyaszaggató lárma, sőt boldogan bújnak oda a hangosan rikoltozó hímhez – állapították meg a kutatók.

“Fogalmunk sincs, ilyen apró állatok hogyan tudnak kibocsátani magukból ilyen erős hangokat” – írta Jeff Podos.

A bejegyzés trackback címe:

https://1001erdekesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8818104698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása